A szeretet és az emberség nyelvén
A Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola Pest megyében található, Budapesttől kb. 25 km távolságra. Jelenleg 506 tanuló jár hozzánk, nemcsak Szigethalomról, hanem a környező közelebbi településekről is. A 24 osztályban átlagosan 22-24 fő tanul, de ez a létszám a felső tagozatra sok esetben lecsökken.
Az alsó tagozaton 6 napközis, felső tagozaton két tanulószobás csoport működik. Tanórákon kívül különféle szakkörökre járhatnak a gyerekek: futball, floorball, rajz, informatika és angol.
Intézményünk több éve már, hogy büszkélkedhet az „Örökös Ökoiskola” és a „Virágos Iskola” címmel, amihez legutóbb a „Boldog Iskola” cím is „csatlakozott”. Emellett az Oktatási Hivatal Bázisintézményei közé is tartozunk, ami azt jelenti, hogy kiemelt szerepe van a matematika és informatika tantárgyak oktatásának, illetve az ezekkel kapcsolatos oktató munkának.
2004 óta integráltan tanítjuk a különféle nehézséggel küzdő diákokat. Az évek előrehaladtával sajnos mi is tapasztaljuk, hogy egyre nő az SNI-s, BTM-s, ADHD-s papírral rendelkezők száma, illetve már az autisztikus tünetekkel rendelkezők is többen vannak. Ezért rendkívül fontos szerepe van a fejlesztő pedagógusnak, aki személyre szabottan foglalkozik ezekkel a nebulókkal. Mindemellett minden osztályban (felső tagozaton évfolyamban) van felzárkóztató óra is, amivel a lassabban haladókat próbáljuk segíteni. A fejlesztést logopédus és gyógytestnevelő is segíti ugyan, de a létszámok nagysága miatt sokszor ez is nehézségekbe ütközik.
Iskolánk a TérTáncKoncert programmal 2016 őszén találkozott először, amikor a kiváló néptáncos és táncpedagógus, Dénes Zsolt felhívta rá figyelmünket. Mivel én is a tánc, a zene „szerelmese vagyok”, gondolkodás nélkül elfogadtam a lehetőséget, hogy koordináljam a számomra akkor még teljesen ismeretlen kezdeményezést. Ezt azóta sem bántam meg…, sőt…! Nem is sejtettem, hogy mi mindenre lesz képes ez az egész „rendszer”.
Az ötlet, hogy a különböző földrajzi és társadalmi helyzetből jövő gyerekek közelebb kerüljenek a klasszikus zenéhez, tánchoz, már önmagában is rendkívüli, de az, hogy ezzel párhuzamosan egy olyan csapat dolgozik, mint a DIA tagjai, abszolút felteszi az i-re a pontot.
Mindezt a gyerekeken is lehet látni. A program minden részlete pozitív hatással van rájuk mind testileg, mind szellemileg, és közel sem utolsó sorban, erkölcsileg. Kétszer lehettünk már tagjai ennek a projektnek, és mindkét időszakban voltak mélységek és magasságok. Sokszor nem volt egyszerű, de mégis fantasztikus volt átélni, ahogy a gyerekek a közös cél, a közös élmény, a kialakult barátságok miatt bátorítják egymást és nem hagyják, hogy a másik „elvesszen”, feladja. Hihetetlen, de ilyen érzéseket a hollókői táborokban is átélhettük. Az egymás számára idegen fiatalok mindenféle utasítás nélkül, a szeretet és az emberség „nyelvén” segítették egymást, ha kellett, együtt táncoltak és fakadtak dalra, vagy csak egyszerűen megvitatták az Élet nagy dolgait. Amit azóta is tesznek…
Mindkét évben megvoltak a mi kis „CSODÁINK”….!
Igazgató: Egyed Jolán
TérTáncKoncert kapcsolattartó: Bognár Orsolya