A szorgalom kifizetődik
Kik vagyunk mi?
A Szociális Innováció Alapítvány InDaHouse Hungary programjában 120 önkéntes dolgozik azért, hogy négy kis borsodi falu, Ináncs, Hernádszentandrás, Pere és Hernádbűd gyerekeinek teljes, boldog élete lehessen. Ezt a készségfejlesztésen és az oktatáson keresztül, illetve különböző tapasztalatok szerzését lehetővé téve valósítjuk meg. A gyerekek pár száz fős falvakban, 10 km-re laknak a legközelebbi várostól, szegény családokban élnek. A környékről mindenki igyekszik elköltözni, alig találni olyan embert, akinek érettségije vagy annál magasabb végzettsége van. Többek között ezért nagyon fontos, hogy az önkénteseink minden hétvégén odautaznak azért, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel. A 0-6 évesekhez koragyerekkori fejlesztők járnak az otthonaikba, hogy a szülőket és a nagyobb testvéreket is be tudjuk vonni. Az iskolásoknak egyéni és csoportos foglalkozásokat tartunk, az iskolai szünetekben pedig táborokat szervezünk.
Az egyik legfontosabb értékünk a hosszú távú elköteleződés. A munkánknak csak akkor van értelme, ha a gyerekeket elkísérjük az iskolai tanulmányaik végéig.
Miért szeretnénk részt venni a TétTáncKoncerten?
Úgy gondoljuk, hogy a TérTáncKoncert remek alkalom a programunkba járó gyerekeknek, hogy más háttérrel rendelkező gyerekekkel találkozzanak, és ezáltal is színesebbnek lássák a világot. A programunkat látogató gyerekek kifejezetten érdeklődnek a zene és a tánc világa iránt. A rendszeresen megszervezett táboraink közül az egyik legnépszerűbb a tánctábor volt.
A hozzánk járó gyerekek családjai nem engedhetik meg maguknak, hogy különórákra járassák a gyerekeiket, és szakembert is igazán nehéz találni, ha például a programunkon belül szeretnénk egy gyereket szakkörre eljuttatni. Ezért is lenne fontos, hogy szakemberekkel találkozzanak a gyerekek, akik koreográfiát, mozgást tanítanak nekik. Tényleg sokan a gyerekek közül élnek-halnak a táncért.
A tavalyi évben első alkalommal vettek részt az InDaHouse-ba járó gyerekek a TérTáncKoncerten. 17-en voltak, akik kitartóan jártak egész félévben, és el tudtak jönni a koncertre is, majd közülük 7-en vettek részt a hollókői élménytáborban. A hónapokon keresztül tartó próbák alatt a résztvevő gyerekek összekovácsolódtak, megismerték és megszerették a komolyzene egy kis szeletét a Magyar táncokkal, sokat ügyesedtek, és talán kicsit jobban megtanultak egymásra is odafigyelni. A fellépésen megtapasztalhatták, hogy a szorgalom kifizetődik; a sok gyakorlás eredményeként magabiztosan „állhattak ki a színpadra”.
A regionális találkozón, a koncerten, de főleg a táborban sok új barátság köttetett. A Hollókőn szerzett élmények (a programok, a feladatok, de különösképp az iskolában tapasztalttól eltérő bánásmód, a támogató közeg) egy életre szólnak. A táborban tanult módszerekkel idén tovább szeretnénk erősíteni a gyerekek elköteleződését a program iránt, pl. a közös szabályalkotással csökkenthetnénk a hiányzásokat, a lemorzsolódást.
TérTáncKoncert kapcsolattartó: Benkő Fruzsina, Csaba Viktória