Salgó várát is meghódítottuk

Tudjon meg többet

Az április 9-i salgótarjáni regionális találkozó több szempontból is különleges volt. Ez volt az első alkalom, hogy a Fesztiválzenekar Zenevár című programját hallgathatták meg nem csak a tértáncos gyerekek, de a helyi óvodás csoportok is, akik hangosan kacagták végig a koncertet. Civakodó hangszerek, lakodalom, szerelem – a végén pedig álló ováció. Egy nap, amikor még a macskák is klasszikus zenét hallgattak.

A nap másik nagy eseménye, hogy a Salgótarjánba érkező csapatok felkirándulhattak a csodálatos panorámájú Salgó várába is a helyi közösség egyik motorjának, Virágos Erzsinek és önkénteseinek köszönhetően. Velük tartott Bodó Antónia, a Fesztiválzenekar hegedűművésze is, aki nagykövetként is részt vesz a TérTáncKoncert projektben.

A táncpróba és a közös játék most sem maradt el, a vezető koreográfuson, Vári Bercin és a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány vezetőjén, Galambos Ritán kívül azonban most extra segítséget is kaptunk a projekt másik nagykövetétől, a Prezi egyik alapítójától, Halácsy Pétertől, aki megmozgatta kicsit a gyerekeket. Lackfi János TérTánc-rapje itt is központi szerepet kapott, várjuk a csoportoktól az egyéni rapfeldolgozásokat! További részletek itt.

A találkozón a következő iskolák vettek részt: Salgótarjáni Általános Iskola Kollégiuma, COGITO Dr Krepuska Géza Általános Iskola, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium,  Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola,  Boldog Gertrúd Központ, Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskola,  Van Helyed Alapítvány, Hunyadi Mátyás általános iskola és alapfokú művészeti iskola

A gyerekek mellett a program hősei azok a tanárok, akik minden héten foglalkoznak velük, hogy június 17-re összeálljon a Fesztiválzenekarral közös táncprodukció. Ezen a napon ők segítettek: Juhász Amarilla, Kéri Szabolcs, Takács Bernadett, Dénes Zsolt, Varga Krisztina, Kovács Dóra, Losonczi Benjámin. Köszönjük nekik!

Következzen a nap képekben:

 

 

A fotókat Benkő M. Fanni készítette.