Karcagra hazajár a BFZ

Tudjon meg többet

Karcaggal több éves kapcsolatot ápol a Fesztiválzenekar: adtunk már ingyenes Zsinagógakoncertet és templomi koncertet is a helyieknek, most pedig a gyerekeknek szóló Zenevárral is eljutottunk a jászsági településre, ami messze földön híres a birkapörköltjéről.

A regionális találkozók közül itt táncolt együtt a legtöbb, 163 gyerek, és a helyi iskolából is vendégül láttunk több csoportot is. Hatalmas volt a kavalkád és a tömeg, a gyerekek mégis pillanatok alatt megtanulták a Vári Berci által újonnan megmutatott koreográfiát. Alig várjuk, hogy Budapesten is láthassuk a több mint 500 gyereket, ahogy Brahms Magyar táncaira táncolnak. Elképesztő látvány lesz! Roma és nem roma, hátrányos helyzetű térségekből érkező és szerencsésebb sorsú fiatalok mozdulnak majd egyszerre a főváros szívében.

A karcagi találkozón a következő az iskolák vettek részt: az apátfalvi Dózsa György Általános Iskola, a Karcagi Nagykun Református Általános Iskola, az Igazgyöngy Alapítvány Berettyóújfaluról, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola, az edelényi Borsodi Általános Iskola, a Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Sajószögedről és a Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye.

A szuperhős tánctanárok ebben a régióban pedig: Losonczi Benjámin, Körmöndi Tamás, Szűcs Ilona, Csenteri Andrea, Puskás László és Kerekes Dalma

Fotók: Benkő M. Fanni, Kurcsák István és Janca Dániel